top of page
Child's Room

Édesanya

"Kisfiam 2 éves elmúlott, mikor Gyöngyire rátaláltunk. Megkésett mozgásfejlődest követően megkésett beszédfejlődeses diagnózissal kezdtük a TSMT-t, ugyanakkor a legzavaróbb tünet a nyugodt alvás hiánya volt. 

Kisfiam mindent megértett, mindent el tudott magyarázni az "üm-üm-üm" hangokkal kísért mutogatással, de érződött, hogy valami nem kerek számára. A neurológus szerint neurológiailag minden rendben volt és TSMT terápiát javasolt. Lázi Gyöngyit logopédus-pszichológus ajánlottá, miután megvizsgált bennünket és mindent rendben talált. 

A tornán kisfiam kifejezetten nehezen nyílt meg a kedves-éneklős gyakorlatok ellenére. Voltak alkalmak, feladatok, amiknél kifejezett tiltakozás volt. Gyöngyi teljes elfogadással, türelmesen és kitartóan próbálkozott, nem adta fel a foglalkozásokat és 4 hónap heti 2-3 torna után kisfiam megszólalt! Először annyit mondott, "Szia", majd a következő megszólalása egy egész mondat volt: "Ez jó játék volt!"

Azóta folyamatosan beszél és megnevezi az élményeit a beszéd előtti korából is. A legnagyobb ajándék a beszédindításban számunkra az a felszabadulás, ami a személyiségében bekövetkezett a mozgásos torna segítségével. És a nyugodt alvás is elérkezett. 

Köszönjük Gyöngyinek!"

Child's Room

Édesanya

"Gyöngyi türelmének, jó hangulatú foglalkozásainak köszönhetően kisfiam mozgása rendezettebb, ő maga pedig sokkal ügyesebb lett. Többek között fejlődött a labdaérzéke, az egyensúlyérzéke, a mindennapokban is nyugodtabb lett. Villámgyorsan megtanult biciklizni, szívesebben sportol, az iskolában pedig ügyesen haladt végig az akadálypályán. Magabiztos iskolássá vált."


Child's Room

Édesanya

"Ezúton is szeretnénk megköszönni a kitartó és áldozatos munkát, amit Zsuzsannával végzett. A rendelkezésre álló rövid, fél éves, időtartam végére:
- Johanna gyönyörűen elkezdett beszélni (bár vannak még hibák, pl. az igekötők helytelen használata, de érthetően, egyértelműen ki tudja fejezni magát, okosan kérdez, nagyon messzire jutottunk a kb. 30 szavas szókincstől);
- mondóka-részleteket mond, énekelget;
- harmonikusabb lett a mozgása;
- valamivel kisebb amplitúdójúak a hangulatingadozásai. 

Óriási eredménynek látom, azt is, hogy a Zsuzsi által az elején végighisztériázott/ellenkezett 45 percekből az utolsó 1-2 hónapra örömmel várt program lett, amit élvezett a kislányom. Mindez amellett különösen nagy eredmény, hogy otthoni tornára egyáltalán nem került sor."

Child's Room

Édesapa

"A Varázserdő Fejlesztőt bátran ajánlom mindenkinek, aki TSMT-fejlesztést keres a gyerkőcnek. Mi nagyon sokat fejlődtünk Gyöngyi néni szakértelmének köszönhetően, aki nem csak a fejlesztésben profi, hanem abban is, hogy miként kell megtalálni a közös hangot a gyerekekkel. Vidám, jó hangulatban telnek a foglalkozások - legyen szó akár a tornáról, akár a kézműves foglalkozásról Móni nénivel -, ez ugyanakkor nem megy a hatékonyság rovására, a kitűzött feladatokat mindig el kell végezniük a gyerkőcöknek.


A Varázserdő Fejlesztőben az adott gyermekre szabott, hosszútávú közös munka folyik, időről-időre átbeszélve, hogy merre is tart a gyerkőc, meddig jutottunk el és hogy mire van még adott esetben szükség. Mindez persze semmit érne, ha a gyerekek nem szeretnének járni a foglalkozásokra, de a Varázserdő nem véletlenül kapta a nevét: legyen szó akár sima foglakozásról, akár az egyhetes nyári táborról (ez utóbbit különösen élvezték a kis táborosok), a gyerkőcök mindig örömmel mennek. És jó kezekben vannak."

bottom of page