top of page
FB_IMG_1592097125938_edited.jpg

Hegedüsné Lázi Gyöngyi

Már fiatal koromban úgy éreztem, hogy szeretnék adni a világnak valamit, ami értékes. Eleinte nem tudtam hogyan, azonban egy óvodai kirándulás alkalmával – ahova kislányomat kísértem el – megfogalmazódott bennem, hogy gyermekekkel szeretnék foglakozni. Ezután jelentkeztem az AVKF óvodapedagógus szakára. Az iskolai évek alatt és a diploma után több óvodában nyílt lehetőségem dolgozni. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy vannak gyermekek, akik nehezebben tudnak beilleszkedni, nehezebben zárkóznak fel társaikhoz.

 

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne segíteni nekik abban, hogy ugyanolyan esélyekkel kezdjék majd az iskolát, mint társaik. Családomon belül találkoztam először a TSMT-vel /Tervezett SzenzoMotoros Tréning/. Beszéltünk a fejlesztésekről, mik a tapasztalataik, élményeik. Eldöntöttem, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni, úgyhogy beadtam a jelentkezésem a BHRG Alapítványhoz. A TSMT egyéni képzés során ért az a megtiszteltetés, hogy Lakatos Katalin (a HRG, TSMT módszerek kidolgozója) felkért a BHRG Alapítvány munkatársának.

 

Lenyűgözött a gyermekekkel való kapcsolata, szeretete és nagy szakmai tudása, mely alázattal és tisztelettel párosult. Ebben a szellemiségben viszem tovább munkásságát, immár a saját termemben, a Varázserdő TSMT Fejlesztőben 2017 óta.

Képzettség

  • 2020 Mentális tréning (Oriolus- Med)

  • 2020 Myofasciális Programozás – MFP (Oriolus- Med)

  • 2019 Fascia Training alap (Oriolus- Med)

  • 2019 BOSU® KIDS/ Instabil közeg és proprioceptív fejlesztés a gyermekkorban (BOSU Hungary)

  • 2019 Fascia Training - haladó (Oriolus- Med)

  • 2017 Bosu gyógytornász (BOSU Hungary)

  • 2017 A neuro-szenzomotoros szemléletű gyermekvizsgálatok interdiszciplináris modellje c. 24 órás továbbképzés (BHRG Alapítvány Budapest)

  • 2016 Tanulási zavarok az egyéni Tervezett Szenzomotoros Tréningek /TSMT-I/ tükrében BHRG Tanúsítási Rendszer (BHRG Alapítvány Budapest)

  • 2015 A megkésett beszédfejlődés és a fejlődéses dysphasia terápiája c. tanfolyamon résztvettem

  • 2015 TSMT II. Terapeuta /Organikusan Sérült Gyermekek Csoportos Terápiája Tervezett Szenzomotoros Tréningekkel (BHRG Alapítvány Budapest)

  • 2014 TSMT I. Terapeuta /Organikusan Sérült Gyermekek Egyéni Terápiája Tervezett. Szenzomotoros Tréningekkel (BHRG Alapítvány Budapest)

  • 2011 Szenzomotoros állapot és mozgásvizsgáló teszt alkalmazása, értékelési módja (BHRG Alapítvány Budapest)

  • 2010 Óvodapedagógus  (Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vác.)

bottom of page